Tervek bejegyzései 
Napi gyorshírek
- 1 hét alatt 1,21%-ról 1,30%-ra nőtt a Windows 7 részesedése a hazai internetezők körében, vagyis minden hetvenhetedik szörfőző már az új operációs rendszert használja. (Gemius)
- Megjelent az ATI júliusi eszközillesztője Windows 7 alá (is): Letöltés itt
- A PCBeta értesülései szerint az angol RTM OEM változta holnap, a magyaré holnapután lát napvilágot. (Kép)
Firefox 3.7 - egy lépés a Win7 felé (frissítve)
Hat héttel ezelőtt írtunk a Firefox és a Windows 7 távolságtartásáról, nos, úgy tűnik, hogy a fejlesztők ráéreztek a lépés szükségességére, és kiadták az első vázlatokat terveikről.
Tegnap este tették közzé a Mozilla Wikin az első screenshotokat az egyelőre csak belső körökben elérhető változatról.
- Átlátszó felület: az ablak fejlécén túl a címsor, a fülek és a keret is legyen áttetsző Aero Glass üzemmódban.
- Page gomb a bal oldalon: a 3.5-ös verzióban fülek sor jobb szélén megjelenő gomb a fülhez kapcsolódóan kerüljön át a bal oldalra.
- Eszközök+Kedvencek menü: a felső menüsor megszüntetése és egy gomb alá bezúdítása.
Az utolsó két változtatás leginkább a Chrome és az Internet Explorer által meghatározott irányvonalhoz igazodásnak tekinthető. A menü megszűntetése az átlaguser számára hasznos, hiszen számára a menü használata leginkább a Kedvencekre korlátozódik, az pedig egy gombba elkülönítve értékes helyet tud felszabadítani.
A lényeg mégis abban rejlik, hogy a Firefox 6-7 éves történelme alatt most először szeretnének alaposabban hozzányúlni a kezelőfelülethez, igazodva az alternatívák által meghatározott irányhoz. Nyilván, ha komolyan veszik az Aero felületbe történő integrációt, akkor olyan hasznos kiegészítőket, mint pl. a progressbar a tálcán sem fogják kihagyni. Mivel általában évente szoktak major verziószámot ugrani, feltehetjük, hogy jövő nyáron már egy Windows 7 barát Firefox fog futni az internetezők jelentős részénél.
Frissítve: Napvilágot látott a Firefox 4.0 felületének a terve. Fülek az ablak tetején, keresés és címsor egyesítése, automatikusan eltűnő statusbar. Egytől-egyig Chrome.
Jóval drágább lesz az európai Windows 7
Érthetetlen módon Európában közel dupla annyiba fog kerülni az új operációs rendszer az amerikai árhoz képest, melyből még az Internet Explorer is hiányozni fog. A szokásos dollár=euró átszámoláson felül (mely önmagában 40-50% áremelkedést jelentene) további jelentős árkülönbség figyelhető meg a pár napja elérhető táblázatokban. Ráadásul úgy tűnik, hogy a Microsoft megijedt a várható panaszlevelek sokaságától az Update lehetőség kihagyása miatt, emiatt Upgrade licenszt sem tervez értékesíteni az "E" változatokhoz.
Az év végéig érvényes akciós árak:
- Home (Premium): 119 euró = 33 ezer forint
- Professional: 285 euró = 77 ezer forint
- Ultimate: 299 euró = 82 ezer forint
2010-től:
- Home (Premium): 199 euró = 55 ezer forint
- Professional: 309 euró = 85 ezer forint
- Ultimate: 319 euró = 87 ezer forint
Fontos megemlíteni, hogy ezek a dobozos verziók árai, az előre telepített, ún. OEM változatok (általában jóval alacsonyabb) árai nem publikusak, azok általában mindig csak az utolsó pillanatban derülnek ki.
A helyzetet nem szabad az EU számlájára írni, hiszen ők nem az Internet Explorer kigyilkolását, hanem a szabad piac elvét akarták érvényesíteni, méghozzá úgy, hogy telepítés közben bárki eldönthesse, hogy IE, Firefox, Safari vagy inkább Chrome párti. Akárhogy is nézem, ezzel a "bosszúból nem lesz Explorer" megoldással a Vista felemés teljesítménye miattihoz hasonló bukás készülődik, igaz most nem a szoftver sebessége, hanem annak szállítása miatt.
Pendriveon is kapható lesz?
Egy új, interneten keringő pletyka szerint a Microsoft fontolóra vette, hogy a hagyományos DVD-s és letöltéses szállítás mellett USB pendriveon is elérhetővé teszi a Windows 7-et. A hír elsősorban a netbook és a Tablet PC tulajdonosainak jó hír - náluk ugyanis az esetek túlnyomó többségében a gyártó letiltotta a CD-ről bootolást, és csak trükkökkel lehet a gyárilag telepített operációs rendszer helyére másikat telepíteni.
Készül a köntös is
Nagyban készül a szoftveróriás az októberi premierre, mi sem mutatja ezt jobban, hogy már a boltok polcaira kerülő dobozok tervei keringenek az interneten (alább). A vistás séma gyakorlatilag változatlan maradt: zöld színű a mezei usereknek szánt Home, kék a vállalati Professional, fekete a maximalista Ultimate.
Gyorsulnak az események
Magyar idő szerint szerda este 6-kor még csak egy holland microsoftos írta Twitter üzenetként, hogy épp a 7201-es buildet telepíti, nem sokkal ezelőtt egy bizonyos Sukonka fedőnevű tesztelő közbenjárásával viszont már ki is került az internetre a 2 (!) nappal ezelőtt készült RC2-előváltozat. Emlékeztetőül: legutóbb 6 napja szivárgott ki nem hivatalos build. Kiváncsiak vagyunk, hogy a betárcsázós jelszóproblémát sikerült-e azóta orvosolni.
További hír, hogy a jól haladó fejlesztés miatt az RTM kiadását július végére hozták előre. Eyecandyként egy csinos kis visszaszámláló doboz került jobb oldalra a végleges változatig.
Észrevett újdonságok:- Határozottan gyorsabb upgrade korábbi verziókról (2 óra helyett kicsit több, mint 1)
- Gyorsabb működés
- Egyes játékokban nagyobb FPS
- Kisebb méretű telepítőfájlok
- Újabb videókártyák DirectX 11-es támogatása
Észrevett hibajelenségek:
- Kérésre sem jegyzi meg a betárcsázós (ADSL) kapcsolatok jelszavát
- Néhány videókártyának nem működik a TV-OUT-ja
Legyen a Te képed a Windows 7-ben!
Napjainkban talán nincs is ismertebb domboldal a kaliforniai Sonoma államban lévő Sonoma völgy délkeleti fekvőéénél. Ha így nem ismerős a dolog, pillantsunk az alábbi képre. Ha még így sem, kattintsunk ide.
A jó hír pedig az, hogy a Microsoft Magyarország és az [origo] közös fotópályázatot hirdet a 2009 végén debütáló magyar Windows 7-be bekerülő háttérképekre. Két kategória is indul, ifjúságiba az 1990-ben, vagy annál később születettek nevezhetnek, míg az idősebbeket a Felnőtt kategóriába várják.
A pályázat feltétele, hogy a pályamű 1900x1200 méretű, 96 dpi felbontású, jpeg formátumú kép legyen, mely tartalmazhat digitális utómunkát is, és melyet a Windows Live SkyDrive meghajtónkra kell feltöltenünk. Fontos, hogy csak olyan képeket tehetünk fel, melyet máshol még nem használtunk fel (ill. értelemszerűen a nyertes pályázóknak további jogokról kell majd lemondaniuk). Az első helyezett egy laptoppal lesz gazdagabb, mely természetesen a végleges, magyar Windows 7-el érkezik majd.
Nem lesz korlátozás a netbookokra?
Paul Thurrott ismét hallatja a hangját, ezalkalommal is a korábbihoz hasonló bátorságú kijelentéssel állt elő: a Windows 7 Starter változata mégsem fogja tartalmazni a 3 alkalmazásos limitet.
A fenti lépés nagyban érintheti a netbookok (pl. Eee PC) tulajdonosait, hiszen ezek az architektúrák korlátozott erőforrásaik lévén csak a Starter változat futtatására lesznek képesek. Ha pedig nem távolítják el a korlátozást, akkor igencsak kevesen fognak több tízezer forintot kiadni egy olyan operációs rendszerért, ahol egy egyszerre történő böngészés, e-mail írás és msn-ezés után a Windows közli, hogy nem hajlandó elindítani a WinAmpot.
Az egyelőre hivatalosan meg nem erősített állítás ugyanakkor felveti azt a kérdést is, hogy ha az új Windows legkisebb verziója gond nélkül futtat tetszőleges számú programot, akkor ugyan mi fogja motiválni a felhasználókat egy erősebb és egyben drágább verzióra történő frissítésben. Mindenesetre így mindenképpen jól járhatnak mind a felhasználók, mind a szoftveróriás.
Most épp október 15
Paul Thurrott, a Windows 7 "újságíró-atyja" merész kijelentéssel állt elő, szerinte a Windows 7 végleges változata 2009. október 15-én fog megjelenni. A jelenlegi ütemterv szerint - teszi hozzá gyorsan. Hosszú okfejtésben indokolja állítását, melyben azonban blogunk egy apróságra lelt: míg Paul augusztus közepére tervezett RTM-ről beszél, több mint másfél hónapja már kiszivárgott, hogy ezt a Microsoft szeptemberre ígérte partnereinek.
Mindenesetre elismert újságíróról van szó, neve már felmerült itt is, mint aki elsőként számolt be az XP Mode fejlesztésről.
Újabb álfrissítések
A jövő héten újabb, összesen 10 darab álfrissítés fog majd feltűnni a Windows Updateben - közölte a Microsoft. A frissítések nem fognak változást eszközölni a rendszerben, csupán tesztelik annak működését. Néhány automatikusan, néhány csak kézzel jóváhagyva fog feltelepülni.
Ne felejtsük el, hogy pár napja viszont valós hibajavítást adtak ki, melyet ajánlott telepíteni.
Október 23?
Elszólta magát az Acer angliai leányvállalatának vezetője: az idén október 23-án debütáló Z5600-as modelljüket érintőképernyővel, és előre telepített Windows 7-el szállítják majd. A kijelentésből értelemszerűen következik, hogy addigra már az OEM partnereknek elérhetőnek kell lennie a végleges Windows 7 kiadásnak, mely OEM kiadás általában csak pár héttel előzi meg a nagyközönség számára készült végleges kiadását. Mindenesetre azt feltételezhetjük, hogy egy neves világcég nem légből kapott dátumokkal készít üzleti terveket az érkező termékekre, ill. nyilván kapcsolatban is állnak a legelterjedtebb operációs rendszert gyártó vállalattal.
Ha minden igaz tehát, akkor legkésőbb októberben a boltok polcaira kerül a 7.
Windows 7 verziók közötti különbségek
Mint, azt már az XP, de inkább a Vista óta megszokhattuk, a Windows 7 is több különböző példányban jelenik meg, célzottan bizonyos rétegekre, mint pl.: Személyes használat, vagy üzleti célok. A napokban ismét pár tény jelent meg a verziók közötti korlátozásokról, esetleg hiányokról.
A Windows Home Basic, ill. Starter változatok nem fogják támogatni az AAC/H.264/MPEG-2 kodekeket.
A Windows 7 összes 32 bites kiadása 4GB RAM-ot tud használni maximálisan, a 64 bites változatokból a Home Basic és a Starter 8 GB RAM-ot, a Home Premium és Professional 16 GB RAM-ot, az Ultimate ill. az Enterprise pedig akár 192 GB ramot is képes kezelni.
A Windows Media Player Remote Media Experience (RME) szolgáltatása is elérhetetlen lesz a Home Basic, ill. Starter változatokban, azonban minden verzió megtudja osztani a média állományokat a hálózaton.
Minden Windows 7-es verzió 20 szimultán SMB (hálózati meghajtó) kapcsolatot tud kezelni, de csak a Windows 7 Professional, Ultimate és Enterprise támogatja a tegnap bemutatott virtuális XP módot.
RC: két hét múlva
Most már szinte biztosra mondható a tegnapelőtt megjelent hír, miszerint május 5-én érkezik a Windows 7 utolsó nyilvános tesztváltozata. Mivel a Technet és MSDN előfizetők már néhány nappal korábban is hozzáférhetnek majd a szoftverhez, nyugodtan kijelenthetjük, hogy egyes fájlcserélő oldalakon már korábban is elérhető lesz a kiadásra jelölt változat.
Még 7-ről is vissza lehet állni XP-re
Nem újkeletű dolog a downgrade (~visszafrissítés) a szofteróriásnál: a Vista értékesítése során már ütköztek ellenállásba többek közt a laptopgyártókkal, akik alacsony teljesítményre panaszkodtak az új rendszerrel. Hosszas erőlködés után aztán kiegészült a licencszerződés egy olyan ponttal, miszerint a Windows Vistával együtt árult gépeket egy meghatározott korábbi verzióval (jelen esetben XP-vel) együtt is szállíthatja a gyártó.
Az új, 7-es kiadás bár jobb teljesítményt nyújt elődjénél, a biztonság kedvéért ennek a szerződésébe is beleépítik a downgrade lehetőségét. Ráadásult 7-ről nem csak Vistára, hanem akár XP-re is vissza lehet állni. A HP-tól kiszivárgot információ alapján jövő áprilisig érvényesíthető a downgrade jog.
RTM szeptemberben
Kiszivárgott a Microsoft által a hardvergyártók felé nem rég szétküldött értesítés, miszerint a korábban ígért augusztusi időpont helyett szeptemberre készülnek el az operációs rendszer RTM (Release To Manufacture) verziójával. Ezen változat azt a közel végleges állapotot takarja, amelyre megkezdődhet a végleges illesztőprogramok fejlesztése, tesztelése, optimalizálása, ill. előtelepítése kész rendszerekre.
A Windows XP esetében 62 nap, a Vista esetében 83 nap telt el az RTM és a végleges változat kiadása között. Mindezek alapján a végleges változatot valamikor november végére várhatjuk, de legkésőbb jövő januárban.
Bejelentésre készülnek
Csütörtökön egy Londonban megrendezett eseményen előadást tartott Laurence Painell, a Windows OEM managere, melyen megszellőztetett egy-két jövőbeli eseményt a Windows 7 kapcsán. A PCPro idézete szerint "számos további és néhány nagyobb bejelentés várható a következő hetekben". A Microsoft munkatársa nem árulta el, hogy pontosan mikorra készül el és kerül nyilvánosságra a Release Candidate, melyet korábban április 10-re, most május utolsó hetére várnak.
Jelenleg az ismert eszköz- és szoftverkompatibilitási problémákat javítják gőzerővel, de büszkén állítják, hogy a 200 legeljterjedtebb szoftver 99%-a már gond nélkül működik az új rendszeren. Várjuk tehát a nagy bejelentést, reménykedve abban, hogy lezárva a találgatások idejét, talán most kitűzik a végleges megjelenési időpontot.
Gyorshír: Legkésőbb januárban
A Microsoft az ITPro kérdésére megerősítette, hogy legkésőbb jövő januárban szerenté piacra dobni a Windows 7-et - ha nem előbb. Ezzel tartaná magát ahhoz az igéretéhez, miszerint a Vista után 3 éven belül jön a következő generációs operációs rendszere.Mini-Beta - jó a fordítás?
Pletykák szerint megkezdődött a félkész operációs rendszer fordítása, először természetesen nagyobb nyelvekre (német, orosz, francia stb.).
A TheVista.ru orosz hírszájt is egyike azoknak a keveseknek, akik nemrég meghívást kaptak a Mini-Beta programba. A Microsoft Connectről hamarosan letölthető lesz a legfrissebb build orosz nyelvű kiadása, melyet a tesztelőknek kell alaposan átnézniük és értékelniük, helyenként akár változtatásokat is javasolhatnak. A legaktívabb "bütykölők" egy legális orosz Ultimate verzióval lesznek gazdagabbak ősszel.
Ingyen Windows 7 - jövő nyárig
2010. június 1-ig lesz használható a legfeljebb két hónapon belül megjelenő Release Candidate (kiadásra jelölt) tesztverzió. Az információ a Microsoft Technet oldaláról szivárgott ki, teljesen véletlenül, pár napja élesbe került ugyanis az a verzió, mely a május végi RC premierre lett eredetileg időzítve. Nyilvánosságra került az a tény is, melyet már olvasónk korábban jelzett, miszerint nem lesz darabszám szerint korlátozva az RC kiadás, az várhatóan kb. júliusig bárki számára hozzáférhető marad.További IE8 hírek
Ahogy azt olvasónk is jelezte, a tegnap megjelent, 8-as verziószámot viselő Internet Explorer végleges Windows 7-es verziója egyelőre nem készült el, annak továbbra is az RC (kiadásra jelölt) változata érhető el - előre feltelepített módon. A végleges változat megjelenése a Windows 7 RC kiadásával együtt, május végén várható.
Mindeközben megérkezett a most harmadszor megrendezett, 10 ezer dollár (2 millió forint) összdíjazású Pwn2Own hackerverseny végeredménye, ahol a résztvevőknek a legfrissebb böngészők hiányosságait kellett megtalálniuk.
Elsőként egy Apple Safarit sikerült illegális állapot hozni, majd átvenni felette az uralmat. "Néhány másodperc alatt megvolt. Rányomott [az ártatlan felhasználó] egy linkre és máris átvettem a gép felett az uralmat" - nyilatkozta Charlie Miller, a verseny győztese. Néhány perccel később egy legfrissebb Windows 7 builden futó Internet Explorer 8 RC (tehát nem a végleges) került feltörésre, majd pár órára rá a Firefox is megadta magát a szakértőkkel szemben.
Akármit is használunk tehát, nem vagyunk biztonságban.
Csak májusban jön az RC
A korábbi híreket megcáfolva ma reggel az orosz Wzor hírportál a Microsofttól megtudta, hogy a hivatalos Windows 7 Release Candidate csak május utolsó hetében jön. Az RC előzetes buildjét április végén juttatják el a belső tesztelőkhöz.
Plusz információként azt is elárulták, hogy jelenleg a 7061-es volt a legfrissebb build, melyet 11-én, vagyis múlt szerdán fordítottak, így a hétvégi 7065-ös buildről szóló hírek kacsának minősülnek.
Újabb 28 funkció
Frissült a hivatalos Windows 7 blog, a legújabb bejegyzésben további fejlesztési irányvonalakat tárnak fel a készítők. (A hivatalos blogban elcsúszott a számozás, két kettes pont van, ezért tűnik úgy, mint ha csak 27 pont lenne.) Ezúttal az angolul nem tudóknak nem kell két hetet várniuk, nézzük mind a 28-et sorban:
Felület
1. A futó programok felsorolása a tálcán: Néhányan kifogásolták, hogy az előnézeti képekből csak 4-5 fér ki egyszerre a képernyőre, ennél több ablak esetén mindezidáig nem volt kézenfekvő megoldás. A módosított tálcán mostantól túl sok ablak esetén az előnézeti képek helyett az ablakok listáját láthatjuk. Mintakép:
2. Vezérlőpult a tálcán: Az operációs rendszer beállításait összegyűjtő Vezérlőpult eddigi tálcán betöltött kényelmetlen szerepét sikerült feloldani: a felugró menüben a leggyakrabban használt pontok lesznek elérhetőek. Mintakép:
A leggyakrabbabban használt elemek
3. PowerShell ugrólista: Az eddigi kényelmetlen kézi betöltés helyett gyorsan elérhetőek lesznek a gyakran használt elemek a PowerShellben is.
4. Parancsikon megadott Távoli asztalokhoz: Kiválasztott kapcsolatokhoz készíthetünk parancsikont az Asztalra, a Tálcára és a Start Menübe.
5. Tálca beállítások azonnali mentése: Eddig csak a számítógép kikapcsolásakor mentette el a rendszer a felületen végzett módosításokat. Tekintettel bármilyen felmerülő leállításkori problémára, a beállítások egyből eltárolódnak.
Érintőképernyő
6. Nagyítás: Lehetőség lesz az érintőképernyővel nagyító-kicsinyítő ujjmozdulatokat is végezni. (Kiváncsi vagyok, ez mennyire fog hasonlítani az iPhone módszerre.)
Intéző
7. Ellentétes kijelölés: Külön funkcióként a pillanatnyilag kijelölt fájlokat változtathatjuk ellenkezőjükre.
8. Egy könyvtárral feljebb: A cím magáért beszél, egy szinttel feljebb is tudunk ugrani a könyvtármenüből. Mintakép:
9. Zene keresése előadó alapján: A pár hónapja elkészült mp3/wma stb. tagek kiolvasására épülő új megoldással, akár úgy is megtalálhatjuk kedvenc előadónk számait, ha éppen a fájlnév 01.MP3
10. Új mappa gomb más mappát kijelölve is: Ahogy az már szintén implementálva lett: az új mappa gomb közvetlenül kikerült a felugró menü tetejére, a jövőben ez más mappát kijelölve (gyakorlatilag az újat abban létrehozva) is ott lesz.
11. Jobb klikk menü optimalizálása a leggyakrabban végrehajtott parancsokhoz.
12. Keresési találatokba való betekintés: A már most is működő funkciót tovább piszkálják, az előnézeti területet megnövelik, a felületet átrendezik.
13. Intelligens újraindexelés: Új program telepítésekor nincs szükség teljes újraépítésre.
Sebesség
14. A Windows bejelentkező és kijelentkező hangjának lecsonkításával 0,4 másodperccel gyorsult a folyamat. Ahogy a fejlesztők fogalmaztak: "Every little bit counts", vagyis "Sok kicsi sokra megy". :)
Eszközök
15. A magyarra egyelőre nem fordított Device Stage újabb ráncfelvarráson esett át, így igyekeznek egy könnyen áttekinthető és kezelhető felületen elérhetővé tenni az MP3 lejátszókat, mobiltelefonokat, fényképezőket, kamerákat. stb. A mintakép egy Sony Ericsson G705-ös felületét ábrázolja:
16. A Device Stage-t testreszabhatja majd a gépgyártó. Mintakép:
Eszközök és Nyomtatók
17. Gördülékenyebb eszköz-eltávolítás.
18. Elrejthetőek a nem használt elemek.
19. A biztonságos eltávolítás egyszerűbbé tétele.
20. USB eszköz kezelésének javítása alvásból történő induláskor.
21. FireWire kamerák támogatása.
Eszközök telepítése
22. A korábbi "Új hardver hozzáadása" vezérlőpult-menü visszatétele.
23. Nyomtató illesztőprogram keresése a Windows Update-en jelentősen gyorsult.
Rendszer
24. A biztonsági rendszerpartíció a korábbi 200 MB-ról 100 MB-ra zsugorodik.
25. A biztonsági rendszerpartíció átnevezése a törlés veszélyére való felhívással.
26. A korábbi Windows partíciója is meg fog jelenni. Eddig nem rendelt hozzá meghajtót a rendszer, ám ez sokakat zavart.
27. A lapozófájl zsugorítása: Eddig a RAM-nál 300 MB-al nagyobb méretű hely lett alapból lefoglalva, az RC-ben ez a RAM-al megegyező méretű lesz, 300 megabájtot megtakarítva.
Hálózat
28. Új, főleg nettopokban (pl. Asus Eee PC-kben) használt hálókártyák támogatása.
Az említett változások várhatóan a soron következő - alkalomadtán kiszivárgó - bétaverziókban, de legkésőbb az április 10-én megjelenő nyilvánosan letölthető Release Candidateben jelennek majd meg.
Forrás: MSDN
36 újítás a Release Candidateben
Habár a hír lassan két hetes, ennek teljes fordított verzióját még nem láttam viszont a magyar IT sajtóban. A beta megjelenése után a Microsoft kiadott egy 36 pontos listát, melyen a főbb, átlagfelhasználó számára is érzékelhető elkövetkezendő változtatásokat taglalják.
Asztal és Tálca
1. Előnézeti kép ALT+TAB-os ablakváltásnál: A gomb lenyomásakor mindig a váltásra kijelölt ablaknak megfelelő asztalnézetet láthatjuk (mintakép alább).
Aero Peek
2. "Windows gomb + valami" típusú parancsok: A billentyűzeten szereplő Windows gomb nem minden betűvel van összepárosítva, az üresen maradtak helyére műveleteket párosíthatunk (pl. böngésző indítása).
3. Figyelemfelkeltő ablak: Bizonyára a legtöbben ismerik a tálcán villogó ablakokat. Ennek színe, a villogások animációja, valamint a villanások száma 3-ról 7-re változik.
4. Megnyitás a tálcáról: fájlok nyithatóak meg a megfelelő program tálca ikonjával, egy táblázat pl. az Excel ikonra húzással.
5. Tálcaelemek mérete: A programok "csíkjait" kicsit jobban összenyomják, így átlagosan 20-30%-al több program fog egyszerre kiférni rá.
6. A tálca és az előnézeti kép összekötése: A megfelelő előnézeti képhez tartozó program ki fog domborodni a tálcán (kép alább).
7. A gyorsindítósáv védelme: Néhány telepítést követően gyakran szembesülünk azzal, hogy az összes aggresszív program beerőszakolja a saját ikonját a Gyorsindítópultba (is). A Windows 7 ezt szimplán nem fogja engedni, csak a felhasználó tehet oda ikonokat. [És persze a win7 telepítő az Internet Explorer ikonját minden frissítéskor...]
8. A Gyorslista lefaragása: A gyorslista gyakran nem is gyors, mert televan minden korábban megnyitott útvonallal. Mostantól csak a 10 legtöbbször használtat fogja felajánlani a rendszer.
9. Rögzítés a gyorslistára: A Start Menühoz és a Tálcához hasonlóan a gyorslistára is rögzíthetünk elemeket.
10. A Gadgetek leválasztása az asztalról: E lépéssel mind az asztal ikonjai, mind a gadgetek egymástól függetlenül lesznek beállíthatóak és kikapcsolhatóak.
Érintőképernyő
11. Az Aero Peek az érintőképernyőkre is el lesz készítve.
12. Multi-touch keyboard támogatása.
13. Érintés alapú jobb-klikk támogatása.
14. Drag and Drop vagyis Fogd és Húzd szintén érintőképernyővel.
Hálózat
15. Tovább egyszerűsített hálózati csatlakozási ablak. A jelenleg is könnyen használható telefonos és WiFi csatlakozást kezelő felületen tovább dolgoznak majd a cég ígérete szerint.
Vezérlőpult
16. Értesítés, ha valaki megváltoztatja az UAC beállításokat. Ezt rendkívül sok felhasználó kérte.
17. Képernyő zárolása képernyőkímélő nélkül.
18. Nagy Teljesítményű energiaséma kiválasztható közvetlenül a tálca Akkumlátor ikonján (ezt speciel hiányoltam).
19. Menthető Windows témák.
Windows Media Player 11
20. Stabilabb internet rádió lejátszás, az akadozások minimalizálása.
21. DV és kézikamerák által rögzített videók támogatása.
22. A "Most Játszódó" ablak letakarítása, egyszerűbbé tétele.
23. Csak a lejátszható tartalmak jelennek meg a Libraryben (pl. az m4a nem).
24. Alvásból történő visszaállás esetén sokaknak leállt a lejátszás, ezt igyekszenek javítani.
25. A hordozható készülékekkel történő szinkronizálás elrejtése a háttérbe.
26. A haladó beállítások gomb könnyebb elérhetősége a menüben.
27. A Jump List továbbfejlesztése. A kívülről megnyitott fájlok is felvételre kerülnek.
Eszközök
28. További illesztőprogramok támogatása. Meg kell hagyni, hogy már így is remekül áll a helyzet: mindkét gépemre úgy települt fel a Windows 7, hogy egyetlen drivert sem kellett letöltenem kézzel. Az ujjlenyomat leolvasón kívül minden eszközhöz kapásból volt illesztőprogram a telepítőben, a leolvasóhoz pedig a Windows Update talált megfelelő meghajtót.
Hang
29. A fejhallgató bedugás érzekelésének javítása. Néha hiába lett csatlakoztatva az eszköz, a hangszórók továbbra is szóltak.
30. Stabilabb hanglejátszás: egy ismerősömnél bizony recseg-ropog és akadozik a hang, amit csak hosszas bütykölés után sikerült kijavítani, ráadásul az ígéretek ellenére a Vistás driver sem kompatibilis a 7-es Windowssal. Reméljük e téren tényleg sikerül fejlődni.
Libraries
31. Több információ kigyűjtése a Libraries főkönyvárába. Ez amúgy igen hasznos szolgáltatás - végre nem kell azzal törődnöm, hogy a C és D meghajtó mely könyvtárjaiban vannak a fényképeim, ezeket natívan "összefésüli" az operációs rendszer.
32. Áthúzási műveletek gördülékenyebb támogatása a Librariesben.
33. Beállítható, hogy a Windows gomb + E -re hol induljon el az Explorer (alapbeállításként a Librariesben).
34. FAT32 támogatás. A bétából ez kimaradt, az RC-ben pótolni fogják.
35. Egyszerűbb megjelenítési módok az Explorerben, az ikonméret, a fájlok részletei (pl. mp3-nál az előadó, számcím stb.) könnyebben testreszabható lesz.
Sebesség
36. Ahogy azt már a 7048-as buildben is érezhettük, továbbra is optimalizálják a rendszer forráskódját a minél gyorsabb működésre. Az alább látható grafikonokon a decemberi nyilvános béta (7000) és a február eleji 7033 között lett összehasonlítva a Start Menü megnyílásának ideje. Míg az előbbiben az esetek 85%-ban nyílt meg egy tized másodpercnél is gyorsabban a menü, az utóbbiban ez az arány már 92%. Ez természetesen csak példa, mind a rendszerindítás, mind a programkódok és a használt fájlok cachelésében jól érezhető a kemény munka eredménye.
Start Menü megnyilási idő a 7000-es és a 7033-as buildben
A fenti 36 ponttal nyilván nem merül ki a változások listája (ahogy azt a nemrég kiszivárgott 7057-es változat is bizonyítja), ezek csupán a fontosabbak a több ezer, legkésőbb április 10-ig elkészülő újítás közül.
Forrás: MSDN
5 féle verzió
Várhatóan 5 féle verzióban jelenik meg a végleges kiadás, az egyes változatok összehasonlításáról közzétett kép alább tekinthető meg.





