Kiszivárgott bejegyzései 
Kiszivárgott az aranykód
Mint azt már írtuk, a 7600.16385-ös build lett a végleges. E változat VHD és abból összetákolt telepítő CD formájában már eddig is elérhető volt, most azonban egy Zukona fedőnevű illető jóvoltából az érintetlen telepítő képfájl is felkerült a fájlcserélő hálózatokra.
Ha minden igaz, bitről-bitre ugyanezt a változatot vehetjük majd meg október 22-től "Windows 7 Ultimate angol" néven.
Ez is a neten landolt
A hétfő este összepakolt újabb 7600-as build is már kint van a neten. A szivárogtató állítása szerint jövő héten fogják kiadni a végleges RTM-et, tehát tényleg csúszás van, ahogy megírtuk.
Kiszivárgott az RTM?
Alig, hogy elkészült a délelőtt még összeállítás alatt lévő 7600-as végleges Windows 7 változat, a szemfülesek beszámolója szerint a délutáni órákban megkezdték a kiszivárogtatását az internetre. A "szokásokkal" ellentétben ezalkalommal nem bittorrent hálózatra, hanem fájlmegosztó honlapokra került fel a belső tesztelésre egyelőre nem megjelenésre szánt változat. E változat azonban már nem működik a korábban kiadott Beta/RC kulcsokkal, így aktiválás nélkül maximum 30 napig használható.
A Windows 7 fejlesztése tehát redmondi idő szerint péntek este, magyar idő szerint szombaton hajnali 4 óra 45 perckor befejeződött. A megjelenésig hátralévő 102 napban a Microsoft szoftver- és hardvergyártó partnerei bevonásával gőzerővel fog majd zajlani az alkalmazások és az eszközillesztők Windows 7 komptibilissá tétele. A magyar változat október végi premierjéig 111 nap van hátra, ám a hazai árak egyelőre még nem ismertek.
Utolsó előtti szivárgás: 7264
Nemrég kikerült egyes fájlcserélő oldalakra a 7264-es, június 22-én belső tesztelésre készült változat, mely már csak pár apró módosításban különbözik a heteken belül elkészülő végleges kódtól. Nem javasolt a frissítés, mivel egyrészt e változatról nem lehet majd későbbiekre Upgradelni, másrészt - ahogy azt vártuk - a Béta és RC kulcsok már nem használhatóak aktiváláskor, harmadrészt meg amúgy is törvénysértő.
Windows 7 build 7264: célegyenesben
Köszi, Isti.
Új hátteret kap a végleges változat
Szemfüles tesztelők figyeltek fel a legfrissebb belső változatokban a korábban alapértelmezett halas háttér cseréjére. Mielőtt az új változatot bemutatnánk, emlékezzünk meg az előzőről. A képen szereplő halacskáról ugyanis kevesen tudják, hogy a vizes/akváriumos érzés keltése mellett egy szóviccet is magában hordoz. A képen szereplő egyed ugyanis a Sziámi harcoshal, latinul a Betta splendens faj tagja, ami magában hordozza a poént, hiszen állítólag ezt "bétta halnak" is becézik.
Nos, a 7232-es változatban (mely már tényleg csak néhány lépésre van a végső kiadástól) jelent meg az új, várhatóan a véglegesben is alapértelmezett háttér, mely végre talán véget vethet egy domboldal hihetetlen nagy pályafutásának. Íme:
Tetszik? Nem tetszik? Várjuk a véleményeket!
Frissítve: Három szivárgás három nap alatt
Nem sokkal azután, hogy fájlcserélő-hálózatokon elérhetővé vált a belső tesztelésre szánt 7227-es build Service Pack változata, pár órával ezelőtt kikerült az internetre a 7229-es Windows 7 CD DVD képfájlja.
Az eddig észlelt változások:
- Alvó állapot utáni képernyőhibák javítva
- Az upgrade során több szabad lemezterületet (12956 MB) igényel
- Továbbra sem jegyzi meg az ADSL kapcsolatok jelszavát
Kiszivárgott egy build az SP1 ágról
7227-es buildszámmal került ki az internetre a Windows 7 Service Pack 1 fejlesztési ágának egy belső tesztelésre szánt változata. Érdekességképpen: az eddigi folyamatos újratelepítés helyett ezalkalommal az Upgrade-el történő frissítést javasolja tesztelőinek a cég.
Mivel e build már az SP1 ág része, ezért későbbi változatokra biztos nem lehet majd frissíteni róla.
Gyorsulnak az események
Magyar idő szerint szerda este 6-kor még csak egy holland microsoftos írta Twitter üzenetként, hogy épp a 7201-es buildet telepíti, nem sokkal ezelőtt egy bizonyos Sukonka fedőnevű tesztelő közbenjárásával viszont már ki is került az internetre a 2 (!) nappal ezelőtt készült RC2-előváltozat. Emlékeztetőül: legutóbb 6 napja szivárgott ki nem hivatalos build. Kiváncsiak vagyunk, hogy a betárcsázós jelszóproblémát sikerült-e azóta orvosolni.
További hír, hogy a jól haladó fejlesztés miatt az RTM kiadását július végére hozták előre. Eyecandyként egy csinos kis visszaszámláló doboz került jobb oldalra a végleges változatig.
Észrevett újdonságok:- Határozottan gyorsabb upgrade korábbi verziókról (2 óra helyett kicsit több, mint 1)
- Gyorsabb működés
- Egyes játékokban nagyobb FPS
- Kisebb méretű telepítőfájlok
- Újabb videókártyák DirectX 11-es támogatása
Észrevett hibajelenségek:
- Kérésre sem jegyzi meg a betárcsázós (ADSL) kapcsolatok jelszavát
- Néhány videókártyának nem működik a TV-OUT-ja
7225 képek
Beindultak a folyamatok, noha a legtöbb hír éppen az RC2 kapcsán kering a neten, most újabb ínyenc képek és videók tárultak a 7224-es és 25-ös buildről a nagyközönség elé. Tehát a szivárgás elkezdődött RC2 kapcsán is, ami hamarosan a nyíltabb torrent oldalakon is észlelhető lesz. Érdemes továbbá megjegyezni, hogy az aktuális build száma hivatalosan: 7225.0.winmain.090529
7137-es a következő (hibát találtunk!)
Szerda hajnalban kikerült az internetre egy újabb belső tesztelésre szánt változat, ezalkalommal a 7137-es. A build string szerint a kiadás múlt szerdán készült, bár ezt állítólag a TAP Gold partnerek sem kapták még meg. A kiszivárogtató a két hete a 7127-est is közzétevő Zukonka. Néhány órával később felkerült az internetre a 7137-eshez tartozó mintegy negyven, köztük a magyar nyelvi csomag is.
Az észlelt változások listája (frissítve!):
- A hibernálás érezhetően gyorsult
- Windows Media Player beragadó process javítva
- Internet Explorerben néhány fagyás javítva
- HIBA! A tárcsázáshoz (pl. ADSL) megadott jelszót nem hajlandó megjegyezni a 7137!
Build 7127 kiszivárgott
A tegnapi nap beszámoltunk a Microsoft Connect partnerek részére kiadott új buildról, amely pontosan 2 napja került a tesztelők kezébe, ám pár órával ezelőtt kiszivárgott a népszerűbb fájlcserélő oldalakra is. Az új változatban már csupán hibajavításokra és optimalizációkra számíthatunk, új funkciókra nem.
Frissítve: Egy angol fórumozó szerint a 7127-es néhol gyorsabb, néhol lassabb. Az új változat 14 perc alatt feltelepült, viszont a szokásosnál többször indult újra, de alapvetően gyorsabban reagál a felhasználói parancsokra. Egy másik bétatesztelő szerint megjavult a Flight Simulatorban korábban tapasztalható képszétesés. Egy-két ikon is megváltozott a béta kulcssal továbbra is használható új buildben.
Windows 7 RC: szürkén már elérhető
Másfél héttel a nagyközönségnek szánt premier előtt péntek délelőtt felkerült a fájlcserélő hálózatokra a 7100-as build számmal ellátott Windows 7 Release Candidate-je, mind 32, mint 64 bites változata.7106 - kínaiból tákolt angol változat
Nem pihennek a szivárogtatók Húsvét alatt sem, igaz, távolkeleten nem szokás Jézus feltámadását ünnepelni. Kikerült a múlt szerdai 7106-os build kínai verziója mind 32, mind 64 bites változatban az internetre. Ügyeskedők már próbálják befordítani az angol szövegfájt és azt közzétenni, de módszer csak akkor működik, ha néhány kínai kriksz-krakszon át tudunk kattintgatni. Mókának azért jó lehet.
Update (hétfő 23:10): Elérhető már egy összetákolt angol CD-képfájl is, de ez továbbra sem egyenértékű a kiszivárgott hivatalos belső kiadásokkal. Korábbi buildről erre updatelni ezért egyátalán nem ajánlott. A mellékelt képen is látszik, hogy pl. alapbeállításként kínai a billentyűzet.
A felhasználók tapasztalata szerint az új változatban további teljesítménybeli javulás érzékelhető.
7077 x64
Gyorshír: Csütörtök este 10 körül kiszivárgott a netre a 7077-es build 64 bites verziója is.
Windows 7 build 7077 x64 - klikk a teljes mérethez
Neten a 7077
Kedd este kikerült a nagyobb fájlcserélőoldalakra az állítólagos a 7077-es build, mely lehet, hogy a közelgő Release Candidate kiadás egyik előfutára, vagy maga a végleges RC változat. A hírt 11 óra után nem sokkal megerősítették, a 32 bites változat kikerült, a 64 bites kiadás közzétételét a kiszivárogtató orosz csapat pár napon belülre ígéri.
Update: a várakozásoknak megfelelően 2 nappal később kiszivárgott a 64 bites verzió is.
Változások:
- Gyorsabb programindítás, leállítás, kernel optimalizálások
- Gyorsabb lett az Internet Explorer 8 is (ugye ez még nem a végleges változat)
- További ráncfelvarrások a betöltő képernyőn és a tálcán
- Némileg lassabb indulás
- Több illesztőprogram - fórumozók észrevétele szerint ez a build gyárilag felismer és telepít egyes Conexant hangkártyát és Belkin Wifi eszközt
- Apróság, de az asztal jobb alsó sarkában lévő buildstring lerövidült
7068 - 64 biten is
Friss: Szombat délelőtt kiszivárgott a múlt szombaton készült 7068-as build 64 bites verziója is.7068 - kiszivárgott
Péntek este 6 órakor megjelent egy orosz torrentportálon a 7068-as build, feltehetően ezalkalommal nem átverésről van szó.
Frissítve (23:15): Egyre több kép kerül ki a netre, így feltehetően a torrent valós. A letöltés a fájcserélők döntő többségénél 7,4%-nál áll és lassan halad, így legkorábban reggel indulhat meg az első tesztroham.
Frissítve (0:25): Az elsők közt letöltők arról nyilatkoztak, hogy e verzió nem Ultimate, hanem "csak" Professional, így egyes rendszerfunkciók és a korábbi verziókról frissítés nem fog működni.
Frissítve (1:40): Mint ahogy azt már a bütykölők kiderítették, alapból Professional változatról van szó, ám az a CD-n található sources/eg.cfg fájl módosításával könnyedén Ultimate-é alakítható.
Frissítve (10:30): Nincs már szükség okoskodásra sem, kikerült az internetre az Ultimate verzió.
A 64 bites 7057 is kiszivárgott
Pénteken nem sokkal délután 1 óra után egy orosz fájlcserélő oldalra a 64 bites 7057-es build is kiszivárgott. A post írásának időpontjában, 3 órával a megjelenés után kb. 140 felhasználóhoz jutott el a teljes CD képfájl. További részletek később.Kiszivárgott a 7057-es build
Csütörtökön a reggeli órákban az orosz bétatesztelők közzétették a március 5-én (múlt hét csütörtökön) készült 7057-es build 32 bites verzióját. A kiszivárgott verziót letöltők megerősítették a hírt, az alábbi változásokat észrevételezve:
1. A próbaverzió lejárati ideje az eddigi 2009 július helyett 2010 március.
2. A telepítés elején megjelenő felhasználói szerződés (EULA) már Release Candidate-ként jelöli meg a programot, ami azt jelenti, hogy hamarosan elkezdődik a béta cimkék RC-re átírása (az RC ugye áprilisban jön, és a bétához hasonlóan szabadon kipróbálható lesz, a Vista esetében az RC után 3 hónappal jelent meg a végleges kiadás)
3. Új bejelentkezési háttérkép (lásd alább)
A többi változás felderítés alatt, jelen pillanatban upgradel a 7048-as változat...
64 bites verzióból továbbra is a 7048-as a legfrissebb elérhető, mely saját és más újságírói (pl. winfuture.de) tapasztalat alapján számottevően gyorsabb a 7000-as build számot viselő nyilvános bétánál. Folytatás reggel.








